Hegedű

Hegedű

A Crescendo Nyári Akadémia (CSI) alatt minden diáknak legalább öt egyéni órája lesz. Ezen kívül a tanári kar által kijelölt diákok kötelező zenekari gyakorlaton vesznek részt. A diákok minden nap gyakorolhatnak, és zongorakísérővel is dolgozhatnak.

A főtárgyórák mellett szabadon választható: a kamarazene, a jazz-improvizáció kurzus, vagy a barokk együttesben való részvétel. A myCSI jelentkezési lapon lehetőség van azt is megjelölni, hogy a növendék melyik művésztanárnál szeretne tanulni. A kívánságokat igyekszünk figyelembe venni, teljesítésüket garantálni sajnos nem tudjuk.

Minden diák felléphet a tanszaki záróhangversenyen, ezen kívül tanári javaslat alapján egyéb fellépés is lehetséges. Végül, de nem utolsósorban, számtalan ingyenes koncert, előadás, és közösségi program várja a résztvevőket.

Mire számíthatok diákként?


Tanáraink:

BIXLER, Heather MartinDANEL, David (CZE) FÜZESSÉRY, Attila (HUN)KALLÓ, Zsolt (HUN)PINTÉR, Dávid (HUN)

Zongorakísérő:

VÁRAY, Rita (HUN)